hullámlovaglás

Majdnem 2 hónapja hogy ígértem a Facebook oldalamon: írok bővebben a hullámvölgyről amibe a textilfestéssel kerültem. Itt a blogon még nem sok szó esett a hullámhegyekről sem — instán osztom meg leggyakrabban az aktuális történéseket — úgyhogy most egy kis összefoglaló következik, személyes szállal.

Amikor elkezdtem indigóval festeni és shiborizni, nagyon látványosak voltak az első eredmények. A csodás mély kékkel az ígértnél jóval több alapanyagot be tudtam festeni, a csáva gyögyörűen festett, a kész kelmék az oxidáció után semmit nem színeztek többé, és azóta is szépen tartják a színüket. Milyen egyszerű. Megveszem az indigót, bekeverem, és kész a csoda: nézhetem ahogy élénk sárgából kékre változik az anyag, és mélyül a kék minden merítés után.

Ősszel jött a feketedió és az aranyvessző. A mai tudásommal nem egészen értem, hogyan kaptam azokat a színeket és tónusokat pácolás nélkül, mindenesetre újból megbizonyosodtam róla, hogy a növényi festés gyerekjáték.

Némi technikai szünet és szakirodalom-bújás után tavasszal újult lelkesedéssel kezdtem próbálgatni az első kibújó növényeket: lenyűgözött a csalán halvány, ezüstös olajzöldje, a környék összes csalánját én arattam le azt hiszem. Pácolt anyagokkal dolgozva, elismert szerzők tapasztalataira alapozva eszembe sem jutott hogy a szín esetleg nem tartós, elkezdtem megfesteni az Angliából rendelt biopamut anyagot.
És akkor bumm. Az első mosástesztek siralmas eredményt hoztak, a szín rohamos ütemben kopott, és elvesztette friss, üde zöldes árnyalatát.

Sebaj, gondoltam. Itt van nekem az instant siker, az indigó. Egy új forrásból rendelt pigmenttel és egy másik, organikus recepttel fogtam neki a festésnek, nagyjából 20 helyen olvastam utána, gondoltam, tutira megyek.

A csáva kicsit máshogy viselkedett, de 5-7 mártásra a teszt csík és a 3 kendő elérte a kívánt árnyalatot. Majd jött az öblítés, a szárítás, és a kékségből alig maradt valami. A másik, jóval drágább indigóval (nem mintha az első olyan olcsó lett volna) valamivel jobb eredményeket értem el, de a szín még mindig sehol nem volt az első csáváétól, és ezzel is csak 3 kendőt tudtam befesteni.

Fun fact: annyira bátor voltam, hogy öblítés nélkül dobtam be a kendőket az ágyneművel a mosásba… majd meglepődve szedtem ki a batikolt kelengyét a gépből. Időben valahol itt mostam ki az első csalános-indigós kendőket is, csak hogy a szín fele távozzon a csatornába. (Persze ez is első öblítés volt, nem is mérvadóak előtte a színek, csak erről épp megfeledkezdtem :D)

Ezen a ponton kicsit összeomlott a világom — kábé ekkortájt tudtam meg azt is hogy nem kapom meg a rég várt vállalkozási támogatást, és a jövő évre beígért munkámnak is lőttek.

…

És akkor elkezdtem beleásni magam a szakirodalomba. Újra. Sokkal mélyebben.
És tesztelek és tesztelek és tesztelek, azóta is.
És kezd összeállni a kép. Miközben a növényi festés – Sárinak hála meglelt – bibliáját forgatom, sorra esik le a tantusz. Az összegyűlt sok érdekes és követhetetlennek tűnő tapasztalat rendeződik a helyére a nagy képben.
Már megszámolni sem tudom, hány féle pácanyagot próbáltam ki hány féle variációban. Hidegen, melegen, 1, 2 órát és egész éjjel áztatva, frissen szedve, szárítva, festve különféle növényekkel… és a rengeteg munka ellenére egyre jobban élvezem a kísérletezést és a fejemben összeálló tudást.

Idő közben az indigó csávákba is sikerült életet lehelnem valamelyest, egyúttal elfogadnom hogy a természetesség ára magas. Az első eredményeim azért voltak olyan kimagaslóak, mert erős vegyszereket használtam, és valószínű hogy a pigmentem is szintetikus volt, ami sokkal koncentráltabb és jobb eredményeket ad. A természetes indigó pigment, különösen organikus recepttel kombinálva folyamatos figyelmet, beavatkozást és türelmet igényel, tapasztalat és érzés kell hozzá. Sosem lesz olyan intenzív és kiszámítható mint a szintetikus, vegyszeres megoldások, de ezzel mostanra megbarátkoztam.
A természet útja az én utam és nem csak azért, mert védeni próbálom a környezetet. A természet bölcs tanító.

Talán furcsán hangzik, de szükségem volt erre a kényszerű lassításra. Szükségem volt az alázatra, a figyelemre, a szemlélődésre, arra hogy visszataláljak az origóhoz: miért is csinálom ezt az egészet. A természet arra tanít hogy JELEN legyek abban amit csinálok, hogy hagyjam őt vezetni. Hogy ne az elvárások és a fejemben lévő ideák vezessenek, hanem a jelenlét, a játék, flow. Az akarás helyét vegye át végre a szabad, szárnyaló teremtés.

Élet-művészet: on.